Gyere Gyuri

Volt Győrben régen gyufagyár. Ma már nincs. Akkor miért jöjjön Győrbe Gyuri? Vagy miért ne jöjjön? Gyors hangulati jelentések (szubjektív szösszenetek) a nyugati régióból. Kihúzzuk a gyufát? Nem tudom.

RSS

HELYBEN OLVASSUK

EZT MEG AMÚGY

VEGYÉL PÓLÓT!


2005. november 30., szerda

Téli feszt

Apró információ: Fábry "dizájncenter-onemanshow" Sándor december 10-i estjére másfél héttel ezelőtt elkelt minden jegy.
  • Kérdés1: Győzike mit ad elő majd a forraltborozó tömegnek?
  • Kérdés2: Mennyi szőr marad a kecskéken meg a juhokon karácsonyig?
  • Kérdés3: A kínai áruk térhódítása ellen most miért nem kel ki senki, aki a Széchenyi téren és a Megyeháza előtt jár?

|


ezt gyeregyuri írta [23:04]

 

Mi meg a média már megint

Holnap a csapból is mi folyunk. Először délelőtt 10 és 12 között valamikor a királyi 1-en, a Gyere Gyuri teljes stábja képviselteti magát egy fröccsös bejátszásban. Ki beszél, ki vágókép gyanánt fröccsöt kever, majd iszik, ki a háttérben tömegként beszélget. Erről a felvételről már írtunk korábban a "Szerintünk nem Rudi Zoltán fejétől büdösödik a hal" című írásunkban. Közben a szerkesztő, műsorvezető csaj hívott minket és elmondta, hogy elbaszták a hangot több helyen (anyám, akkor minek jöttek ennyien? Komolyan mondom, a következő felkérésre nem szervezkedünk, hanem kész anyagot küldünk postán DVD-n.) és narrációval oldották meg. Meg küld egy kazettát, VHS-t a kész anyaggal. Először is: a történtek után hiszem ha látom, másodszor a broadcast minőség ráférne egy 120 Forinots DVD-re, ami olcsóbb, mint a kazetta. Ha megkapjuk, istenuccse kirakjuk.)
Délután 17 órától pedig élőben a helyi BBC-ből a Jó estét Győr! című beszélgetős műsorban jelenünk meg, mint szakértők. Befutottunk, no.

|



ezt gyeregyuri írta [22:44]

 

Győrben vagyunk. Jó, de hol? XI.

dehol14

Klikk a képre nagyításért!

(A két héttel ezelőtti megfejtés: Gyorsan megtekinteni, mert Michael Leier elbontatja! Ez bizony a Frigyes laktanya egyik oldalsó bejárata, ami a Gárdonyi iskolával szemközt található, ahogy megyünk fel a Baross hídra.

(Az előző heti megfejtés: Borsos Múzeum bejárata melletti épület ajtaja a Káptalan dombon.

|


ezt gyeregyuri írta [22:33]

 

2005. november 29., kedd

Teaház és a házgyári lakáskultúra találkozása a boncasztalon

Nem akartam elhinni, ezért el kellett mennem, hogy a saját szememmel lássam: Marcalváros II-n Teázó nyílt. Annyira szürreális volt az élmény, hogy még most is a hatása alatt vagyok. Pláne egy olyan embernek, aki élete első 18 évét betonban húzta le és látta, hogy hogyan mennek tönkre az előre megálmodott, házgyárilag kialakított vendéglátóipari egységek. Hosszas nyüglődések után zárt be az Oázis, miután kisvendéglőből utolsó puttó kocsmáig amortizálták le a 90-es évek szelével beröppent helyi lumpenproletár munkanélküliek. Lett helyettük millió garázsbüfé, meg éjjel-nappali közért. Meg a minimál garázs-szórakozóhelyek, mint a Panelos, ahol a 14 év átlagéletkorú közönség írta a háziját egy kóla mellett a pincér hathatós segítségével. Gondolom ezek az apróságok is közrejátszottak abban, hogy a városlakók által kevésbé preferált terület manapság a város két legifjabb lakótelepe. Aztán valami elkezdődött. A Kunbéla I menthetetlennek tűnt, de azért csak megkapaszkodott az Elefánt Étterem és Pizzéria, sűrű olajszagot pöfékelve a felette található tízemeletes lakásaiba. A vonatsíneken túl pedig érdekes kezdeményezések indultak el az új házépítésekkel. Bárok, presszók és a Mediterrán étterem indult be a panelok árnyékában meghúzódva. Most meg a Teaház. Eridanus a neve, ami egy ókori görög mitologikus folyót takar. Nehéz munkát vállalt magára, amikor az amúgy alvóvárosként elhíresült negyedbe helyezte székhelyét délelőtt 11-es nyitással és este 22 órás zárással a Déry Tibor utcában.  Van cipőlevevős, babzsákon terpeszkedős és normál teázós része. A kettőt egy polcrendszer választja el, amin rengeteg  társasjátékot talál az ember. Látszik, hogy a tulajdonos szíve csücske a hely, bár néhol kilóg a lóláb, vagyis a lakótelepi hangulat (például a WC-ben). A vicces az egészben az volt, hogy betaláltak a presszók és kiskocsmák vendégei is. (A fővárosban az elitgimnáziumok tanulói zsizsegtek ezeken a helyeken.) Talán ennek hatására szólt a Danubius Rádió, ami egy kicsit rendszeridegen volt, de szerencsére gyors váltással még időben megfelelő zene került a CD-lejátszóba. És még két dolog: a hely gyermek- és pénztárcabarát. Nem gondoltam, hogy a fiam kibírja, míg megisszuk a fejenként kikért kancsó teákat, de sikerült, hála a kipakolt képeskönyveknek a tulaj plüssállatainak és a társasjátékoknak. Az árak pedig töredéke a belvárosi teázók árainak. És van honlap is, amin még van mit javítani. Például egy térkép és egy cím elkélne. Csak gratulálni tudok a kezdeményezésnek, remélem túléli, a hely szelleme nem tesz benne kárt, sőt, a szellem megváltozik miatta. Egy kérdés motoszkál csak bennem: mi volt ott korábban? Mert erre nem emlékszem már.
Ui: Nem értem, hogy a T-Com hogyan bírt belenyúlni még a nyugis teázós világba is multinacionális kezével. A teához adott szerencsesüti belseje magentában úszott.

|


ezt gyeregyuri írta [23:31]

 

Fröccs

A nyáron megrendezett Város- és fröccsismereti vetélkedőről valahogy tudomást szerzett az MTV, és jött egy telefon, hogy valami fröccsös témában csinálnak műsort és hallottak a dologról, hogy a Matróz meg a Katalin kert nyerte a Győr legjobb fröccse címet megosztva, és akkor jönnének forgatni az adott helyeken, és kellene kicsit beszélni a versenyről, meg a fröccsről. Ott volt Nayrobi, a versenyt rendező Keret Kulturális és Szabadidős Egyesületből páran és elhívtuk Bana Józsefet.

Az egész nagyon kellemes volt egészen addig, amíg meg nem jelent a forgatócsoport. Odamentünk korábban(!), hogy ebédeljünk egy jót, kikértünk pár hosszúlépést és elindult a csevegés, ami számomra olyan volt, mint egy nagyon felkészült “Borok és korok” előadás. Persze anekdotákkal és viccekkel fűszerezve, sok hahotázással.

Az üres pohár jelezte, hogy telik az idő, és felmerült, hogy jó lenne, ha már jönne a forgatócsoport, mert többeknek is lenne ezer tennivalója, és nem tölthetik az egész délutánt a Matrózban. Mivel telefonszám nem volt, maradt a sztikozódás, miután az előző nap egyeztetett időponthoz képest már negyven percet késtek a tévések és basztak egy telefont dobni, hogy mennyit késnek, mikor jönnek. Persze adja magát a kérdés, hogy miért nem álltunk fel és húztunk el, de: a szódásüvegekkel diszített asztalok körülöttünk, mégiscsak jó reklám ez a matróznak meg katalinnak, ráadásul készültek. Az nem úgy megy, hogy, ha a másik bunkó, akkor én is.

Kb. egy óra múlva megérkezik a forgatócsoport(!), élükön a riporter csajjal, aki azt mondja “Megjöttünk!”, úgy, mintha kis angyalka lenne, mi meg csak arra vártunk volna, hogy végre láthassuk, nem úgy, hogy boccs, ne haragudjatok, elhúzodott a bencéseknél a forgatás, de akkor most összekapjuk magunkat és csináljuk. A csapat négy tagú, na abból két ember semmit nem csinált, csak mászkált fel-alá, meg motyogott, hogy “Mit csináljak? Mit segítsek?”. Végre bevilágítják a helyet, leül a riporter, gyors egyeztetés, hogy akkor majd azt kérdezi meg, meg erről meséljünk, ok. Erre elindul a felvétel, és egy ponton megkérdezi: “És hányféle fröccs van?” – ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Szerencsére Bana József ismeri a hülye kérdés, hülye válasz fegyverét, és mondja, ahány bor meg szóda, de aztán nem hagyja cserben a lányt és mesél érdekeseket.

Az pincér a forgatás végeztével udvariasan felajánlja, hogy akkor nagyon szívesen látják vendégül a forgatócsoportot egy halászlére, amire a válasz valami böfögésféle, hogy nem tudjuk, mejd meglátjuk, lehet még visszajövünk. Az egyik segédmunkás benyögi félhangosan, hogy akkor már a katalinkertbe nem megyünk ugye? A vicc, hogy mivel azt mondták, hogy mennek, kicsit rákészültek az étteremben, de tényleg nem mentek, anélkül, hogy egy nyamvadt telefonhívást megeresztettek volna.

A hologrammnak olyan a természete, hogy ha összetöröd, az összes kis darabban újra az egész rajzolat látható. Valami ilyesmi kapcsolatot fedeztem a forgatócsoport és a hírekben annyit látott/hallott MTV-vel. Idejönnek egy baszott nagy forgatókocsival, meg négy emberrel, hogy felvegyenek egy tíz perces beszélgetést. Az elemi tiszteletet nem adják meg másoknak (bunkók), aztán ha megvan a leforgatott szükséges, azonnal elhúznak.

|


ezt trepljov írta [15:30]

 

2005. november 28., hétfő

Mindentudás Győrben

Mármint az Egyeteme. A Mindentudás Egyeteme. Az egyetemen. Az előadás magas színvonalú volt és rengeteg tanulsággal szolgált. Aki nem volt, ott, vagy nem fért be, megnézheti itt. Ahogy a képekből látszik sokan voltak. Nagyon sokan. Ez azért elgondolkoztató. Három válasz lehetséges. (Négy ha az ingyenességet is belevesszük, ami ugye városunkban elsődleges tömegnövelő tényező.) Vagy még mindig ekkora varázsa van a tévének, vagy a sznobság fújta be a rengeteg embert a D1-es előadóba, vagy tényleg van igény népszerűsítő tudományos előadásokra Győrben. Remélem ez utóbbi. Ha a másnapi, nem ekkora marketinggel megtámasztott Bokros Lajos előadás teltházára gondolok, akkor mindenképp az utóbbi.  Fel is ködlött az agyamban, hogy miért nem csinálnak MTA és T-Com nélkül ilyen előadásokat, mondjuk havi rendszerességgel városunkban. A felsőoktatásban dolgozó és kutató emberek adottak, a felsőoktatás előadótermei adottak és ezek szerint az érdeklődés is adott. Itt realizálódhatna az oly régóta vágyott "az egyetem szervesen integrálódik a város életébe" elgondolás. A felnőttoktatás amúgy is kurrens téma. Az unió Grundtvig programjából pedig még pénz is szerezhető rá. Akkor? (Csendben megsúgták hátulról, hogy Szegeden már működik a dolog.) Ha ez létrejön, megígérem, hogy nem mosolyodom el többet, mikor a város határához érve megpillantom az Egyetemi város feliratot...

|


ezt gyeregyuri írta [14:16]

 

Gépház üzenet

Átpakoltunk  mindent a Flick-re. A rádióinterjú is megmenekült. Minden szép és minden jó, csak a comment szekció keveredik még mindig (fejvakarás).



ezt gyeregyuri írta [08:35]

 

2005. november 26., szombat

Győrben vagyunk. Jó, de hol? X.

dehol9

Klikk a képre nagyításért!

(Az előző heti megfejtés: Nem írom meg, mert nem írt senki. Kis segítség a tegnapelőtt bedobott Győri Hétben található.

|


ezt gyeregyuri írta [07:57]

 

2005. november 23., szerda

Tár.hu para

Arra ébredtem, hogy a tár.hu-s gyeregyuri megszűnt. Se só se beszéd. Csak úgy, ukk-mukk-fukk. Fákk. Lehet, hogy a tegnap felszórt rádióműsor feküdte meg a gyomrukat és okádtak ki minket a szabad ég alá? Nem tudom. Mindenesetre most jól átmegyünk a Flickre és szöszmötölős munkával visszagyártjuk, a képeket.

|


ezt gyeregyuri írta [07:43]

 

2005. november 22., kedd

koncert volt, dejóvolt!

itt volt egy jóbarátom csajával győrben és elvittem őket ebédelni a matrózba, persze hogy oda, az a legjobb vendéglő győrben én meg az éttermeket nem szeretem túlzottan és találtunk még egy közös pontot, a következőt: amikor az ember az átlagosnál is fáradtabban tér be egy kocsmába legurítani egy jó sört, s arany ászokot csapolnak, és megkérdi, hogy akkor milyen üveges sörök vannak, és a pincér elkezdi sorolni, és a másodiknál már nem emlékszel, hogy mi volt az első, és amíg ezen agyalsz, addíg a többi is kiesik, aztán a cincér befejezte, és agyleállás, pánik, hogy most akkor kéne egy sört mondani a listából, de egyre sem emlékezel és igazából csak az jut eszedbe, hogy te mit innál, mert szereted, és óvatosan bekérdezed, hogy: tuborg van? És a pincér egy gyilkos pillantással löki, hogy nem, az nincs, heineken van, gösser van, tetterette, és te próbálsz jó pillanatban stoppolni, hogy azt, amit most mondott, az izét, gössert. Na erre mondta ő, hogy igen megvan a szituáció, de ugyanezt salátával is el lehet játszani, azzal a blikkfanggal, hogy a hosszú felsorolás után egy házipaprikát kérsz, de amint kimondod, már tudod, hogy hülyeséget mondtál. Mindegy, mellékszál.

 

A kinopuskin koncertre készültünk, hisz kedvenc balassagyarmati zenekarunk végre eljutott győrbe, és nagyon, nagyon régen nem voltunk már koncerten (pedig a haverom balassagyarmati). Úgyhogy lementünk kilencre a rómer ház underground és időcsapda klubba, hogy azért még a zenekarral is sörözzünk egyet, és a legelső számtól elkpajuk a hangokat. A sörözés rendben volt, sok ember, előzenekar készül, és úgy fél óra csúszás után tűnt fel, hogy valami nem stimmel. Nem, nem az előzenekar csúszott ekkor még csak fél órát, a kinopuskin. Úgy egy óra táján vetettem fel, hog mi lenne, ha cserélnénk a zenekari sorrenden, addigra már ketten is jöttek érdeklődni, hogy mi a fészkes fenéért nem kezdődik a kinopuskin, aztán kis kupaktanács, és mivel az előzenekar ragaszkodott a kezdéshez, további sörözés, borozás. Ezután terelődött figyelmünk a bajszos hangosítóra, hisz leesett, hogy egy óra késés és még nem sikerült belőni a hangokat. Ekkor a basszgitáros beszállt segíteni tologatni a kis gombokat, nagynehezen elindult a manifeszt koncert, ketyegett az ötven perc. És utána, majd két órás késés utána indult el a fánki. Persze nagyon szar hangosítással, amit Á. szóvá is tett a csuklóján lévő pecsétre mutatva, de hát a rómerbe mindig szar a hangosítás. Mondjuk a pult mellett egészen élvezhető volt.

 

És végre koncertzenekart hallottam a rómer színpadán felszabadut, nyers hangokkal, szenzációs volt. Minden perce élmény volt. Lesznek fotók majd, sikerült elcsípnem a koncertet végigklikkelgető arcot, és megígérte.

 

Még egy poén: P-nek odamegyek panaszkodni, hogy azér ez katasztrófa, hogy egy koncert két órát csúszik, mire ő: ja, basszameg, a múltkor is ez volt. wahwahwah. Mindegy, a zenekar állítólag nem haraudott. Persze, valóságfeletti módon közelítsd meg a problémát.

 

|


ezt trepljov írta [20:35]

 

Mindentudás Egyeteme Győrben

Először veszi fel a királyi televízió a négy éve útjára indított tudományos-ismeretterjesztő sorozatot Győrben. Talán a tévé varázsa, vagy a téma érdekessége teszi, nem tudom, de tegnap már nem lehetett regisztrálni belépőért a honlapon. Ennek ellenére azért leírom, hogy mi lesz, hátha még akad hely holnap a Széchenyi Egyetem nagyelőadójában. Kaptam egy komplett sajtóanyagot, inkább bemásolom:

Előadónk Rechnitzer János közgazdász, a földrajztudományok doktora, a Széchenyi István Egyetem dékánja, az egyetem Regionális Gazdaságtan és Településgazdaságtan Tanszékének tanszékvezető tanára, az MTA Regionális Kutatások Központja, Nyugat-magyarországi Tudományos Intézetének intézetigazgatója. Előadásának címe:

 

Miért élnek jobban az emberek a Dunántúlon, mint az Alföldön? - Regionális különbségek és kezelési technikák

Az előadás témája a térben kialakult gazdasági és társadalmi különbségek elmélete és mérséklésük lehetséges módjai. Ezzel foglalkozik a társadalomtudomány egyik újabb ága, a regionális tudomány. A magyar területi szerkezet sajátosságai alapján megismerkedünk a regionális különbségek legfontosabb típusaival, illetve a különbségek feloldását célzó intézkedésekkel. Szó esik majd az EU regionális politikájának alapelveiről, illetve arról is, hogy a folyamatosan kialakuló térbeli eltérések kezelésében nagy szerepet kaphatnak a helyi kezdeményezések, melyek csak egy átfogó decentralizáció révén  érvényesülhetnek.

Az előadás helye és időpontja: Széchenyi István Egyetem, D1 előadóterem (9026 Győr, Egyetem tér 1.), 2005. november 23., 19:30.

|


ezt gyeregyuri írta [11:39]

 

Gyeregyuri a Rádió 1-en

Voltunk, beszéltünk, felvettük. (Első kérdés lemaradt, azt mindenki gondolja hozzá.)
Itt lehet meghallgatni.

Ide írj |


ezt gyeregyuri írta [10:59]

 

Iwiw győrieknek is

Most arról nem akarok írni, hogy megújult a dolog, mert amikor megújult akkor a csapból is ez folyt (kivéve, amikor Gyurcsány, de az csak egy kis kivétel :). A lényeg az új koncepcióban gyökerezik. Erről szeretnék szólni. A fejlesztők rájöttek, hogy egy nagy globális hálózat nem olyan érdekes, mert ez a jelenlegi felhasználószámnál átláthatatlan és élvezhetetlen. Ezért találták ki a helyi, lokális csoportokat. Vagyis a bejelentkezésnél beírt lakóhely szerint sorolódnak előre a belépéskor a fórumok, az apróhirdetések és a programajánlók. Így lesz a dolog glokális, hiszen a sok apró lokális helyszín a kapcsolatok révén sűrű szálakkal kapcsolódik és alkot egy globális virtuális teret. Többen fanyalogtak, hogy a wiw semmire sem jó, mert akiket jól ismernek, azokkal úgyis tartják a kapcsolatot ICQ-n, emailen, telefonon vagy neadjisten személyesen. Ebben van valami. Viszont van két, ennél sokkal hasznosabb eleme is a dolognak. Az egyik a másodlagos kapcsolatok illetve az ún. gyenge kötések rendszere, ami az érdekérvényesítés, programszervezés és néha az álláskeresés eszköze is lehet. A másik pedig a virtuális közösségi színtér-jelleg. Mióta az új wiw beindult megtöbbszöröződött az újonnan regisztrált felhasználók száma. (Jelenleg 1807 regisztrált használója van a dolognak a városban.) Lehet, hogy csak a kezdeti lelkesedés miatt, de viszonylag sok új fórumtéma jelent meg, ami helyi problémákkal foglalkozik. Lehet, hogy a hév alábbhagy idővel, de már most kitűnik egy újabb lépcső is a wiw felhasználásában. Új ismerettségek szerezhetőek a helyi fórumok kapcsán, amiből közös tevékenység szerveződhetnek (kirándulás, világmegváltás, buli-szervezés). Szerintem ez a leghasznosabb eleme ennek a játéknak. Mivel az ismerkedési lehetőségek (több fórum is ezt taglalja) leszűkültek, kell egy virtuális kocsma, ahol kóstolgatható a nagyközönség és a szimpatikus emberekkel valós kapcsolat kezdeményezhető. Ez a lehetőség eddig is megvolt, csak a lokális hálózatok a valós találkozások lehetőségének valószínűségét megnövelik. A regisztrációs dolog, a saját név használata és a fénykép pedig segít kiszűrni az "ujjbábozókat" (több nickname egy ember) és a kóklereket. Bennfentességet ad és segíti az őszinte kommunikációt.  (Ha nem mennék Galyatetőre a hétvégén, akkor  a Rám-szakadékba kirándulnék a 27 évesnél idősebb győri leányokkal.)

|


ezt gyeregyuri írta [10:41]

 

2005. november 18., péntek

Győrben vagyunk. Jó, de hol? IX.

dehol10

Klikk a képre nagyításért!

(A két héttel ezelőtti megfejtés: A Kálóczy téren van egy park. Ott áll a az I. világháborúban szolgálatot teljesített 11. győri vadászzászlóalj egészen romos állapotban lévő emlékoszlopa. Az alsó peremén körbefutó szövegben a bevetések helyszínei vannak felsorolva, köztük a gorlicei áttörés. (Ma a Bridgeből kiözönlő, vicces cigarettát pöfékelő fiatalok gyülekezőhelye.)

(Az előző heti megfejtés: Hild József Építőipari Szakközéiskola homlokzata. (Az iskolában található a város legamorfabb tornaterme.)

|


ezt gyeregyuri írta [09:35]

 

2005. november 17., csütörtök

olcsó játék

amikor először hallottam erről a dominó napról, már akkor elintéztem azzal, hogy egy bárgyú baromság, és most meg hallom, hogy kinyírnak egy élőlényt, mert feldöntötte a szaros dominóikat, na menjen a picsába az egész hülye infantilis banda!

|


ezt trepljov írta [12:18]

 

2005. november 16., szerda

Tesco gazdaságos sztorik

Voltunk bevásárolni a gigában és pár dologra fény derült:

  • Azon a fertályán a városnak már karácsony van, de nem teljesen. A fenyőfák felállítva, de még nem világítanak és vásárlás közben is csak egyszer szólalt meg John Lennon ünnepi örökzöldje. Viszont a játékosztály kitelepült mindenhova.
  • A pénztárosok azonban már ettől ki vannak készülve, mert tudják, hogy az elkövetkező három hétben karácsonyi audió attak vár rájuk.
  • A pénztárban néha diákmunkásokat is alkalmaznak, nevetséges fizetésért.
  • Megtudtuk, hogy a zenét az információspultnál mixelik kényük-kedvük szerint. Nincs corporate audio-code. És néha beraknak írott CD-t is. (Hahó MAHASZ, hahó Artisjus!) Elhatároztam, hogy legközelebb beállítok a Richest Man in Babylon CD-mel és megkérem, hogy rakják be amíg vásárolok. (Happy customer is a good customer.)
  • Nem tartozom a mainstream fogyasztók táborába, mert mindig azok a termékek tűnnek el a polcokról, amiket megszoktam és amúgy máshol nem kaphatóak. Úgy tűnik a többség nem azt szereti amit én. Hova lett a mákos-marcipános joghurt? És a bébicélka? Na meg az ajvárkrém? Tegnap vettem licsit is és ízlett. Szerintem egy hónap múlva nem lesz kapható.
  • Ez pedig egy nyári kép a Tesco gazdaságos humánerőforrás osztály termékéről. Máshol nem láttam a hirdetést. (Például a HVG-ben.) Csak az lehet igazgató, aki odajár vásárolni?

tesco_hr
Klikk a képre nagyításért!

|


    ezt gyeregyuri írta [23:21]

     

    Kérdés kintről

    Elmondtuk a rádióban is, hogy autós témákkal nem foglakozunk, mert az annyira nem érdekel minket. De másokat biztosan érdekel. Például a következő idézet szerzőjét:

    "Tegnap este letértem a jól bevált hazavezetö utamról, a 83-as és a Corvin utca között, beugrottam a Praktikerbe valami kütyüért, és azt terveztem pénztárnál, hogy öt perc múlva már kanalazom odahaza be a számba a vacsimat.

    Sajnos nem ez történt, hanem belekeveredtem a tuti 17 órás-munkanapos dugóba a Pláza környékén, és fél óra csorgásomba telt, mire hazaértem. Mit tehet ilyenkor a hazafelé tartó inproduktív-állomány? Hallgatja a rádiót ezerrel és nézi a kocsikat maga körül.

    Na itt jött a döbbenet!
    Minden autó, ami mellettem masírozott, dudált, csorgott vagy szabálytalankodott, legfeljebb 5 éves kocsi volt, csak elvétve láttam ennél öregebb verdát körülöttem.

    Ezek az emberek, akik a dugóban ülnek, tehetős emberek, hiszen birtokolnak, lízingelnek, odafigyelnek az autóikra. Feltételezve, hogy jelenlegi pénzügyi helyzetük, tudásuknak és kreativitásuknak köszönhetö, nyugodtan kijelenthetem, hogy Györ iskolázott rétege, a délutánját idegeskedéssel és várakozással tölti, anélkül, hogy közlekedési alternatívákat vetne be.

    Mivan?"

     

    |

     



    ezt gyeregyuri írta [08:19]

     

    2005. november 15., kedd

    Kérdés

    A Margaréta virágüzlet és az egyik Belvárosi étterem és hotel ( a Lévai, súgták meg hátulról) gondolom nem fizetnek a közterületeseknek a világító léggömbjeikért. Vizuális szennyezésért és agresszív műhold-imitálásért kinek kell fizetniük? (Talán a Magyar Csillagászati Egyesület Győri Helyi Csoportjának?) Tényleg, a város mely részét lehetne még használni reklámfelületként úgy, hogy senki ne szólhasson bele a dologba?

    |


    ezt gyeregyuri írta [22:17]

     

    Győri sikerek

    Vicces, hogy a haverokról a Subbacultchából kell megtudnunk, hogy versenyeztek Pesten. (Életük egyik csúcspontjának tartják, hogy bejutottak a heti megmondómélbe.)  És erről írtunk is korábban. Azóta viszont történt egy és más. Például az, hogy a srácok a fellépő 10 zenekarból negyedikként jutottak tovább a bécsi középdöntőbe. (Öt továbbjutó volt.) Tették ezt úgy, hogy totál másnaposan és késve érkeztek a helyszínre, majd a vetítős felszerelés installálása miatt elmolyolták az időt és késéssel kezdtek bele a nótájukba. Viszont a zsűri felállva tapsolt és lapogatta a hátukat az előadás után. Meg volt közönségszavazat is (425 érvényes). Beszámoló itt. Gratulálunk nekik! További sikereket Bécsben, a barátnőiket pedig igazán bemutathatnák már nekünk is egyszer...

    |


    ezt gyeregyuri írta [11:31]

     

    2005. november 14., hétfő

    Benne vagyunk a médiában!

    Szombaton délelőtt (2005. november 19. 11:00-12:00) a Rádió 1 magazinműsorában leszünk hallhatóak trepljovval. Ott is jól megmondjuk a magunkét. Meg kiderül, hogy miért csináljuk ezt a dolgot. Tessék hallgatni a Jó ebédhez szól a nóta helyett!

     

    |


    ezt gyeregyuri írta [18:04]

     

    Régebbiek | Végére »
    ARCHÍVUM


    2006. augusztus
    2006. július
    2006. június
    2006. május
    2006. április
    2006. március
    2006. február
    2006. január
    2005. december
    2005. november
    2005. október
    2005. szeptember